A legkorábbi ismert szobrászati hagyomány a Szaharától délre Nigéria északi részén, az i. e. 1. évezred közepén alakult ki. Nok-kultúrának is nevezik, naturalista terrakotta emberalakokat foglal magában. Ezek az alakok gyakran leegyszerűsített formák, aránytalanul nagy fejjel és szemekkel. A Nok-kultúra valószínűleg hatással volt az Ifei Királyság gazdag szobrászatára Nigéria délnyugati részén (11-17. század).

Nyugat-Afrika és Közép-Afrika szinte valamennyi országának hagyományos művészetére jellemzőek a faragott faszobrok és maszkok. Ezeket a szertartási beavatásokra, gyógyításhoz és a szellemekkel való kommunikáláshoz készítették. Sok figura, például a Maliban élő dogonok és bambarák elegánsan stilizált alakjai az ősök kultuszának részét képezik. A maszkok és a szobrok előre néznek, és általában egy függőleges tengelyre szimmetrikusak. Az alakokat rendszerint egyetlen fából faragták, a maszkokat tollal, gyönggyel, szőrrel vagy növényi rostokkal díszítették. A közép-afrikai bakubák táncmaszkjai különösen finom kidolgozásúak. Van amikor kombinálják a maszkot és a szobrokat, például a jorubák epa-maszkjainál, melyeknek élénk színekkel kifestett szobrocska van a fején, így akár a 2 métert is elérhetik.

A szobrászatban elsősorban bronzot, sárgarezet, aranyat, elefántcsontot, agyagot használtak. Eszközként legelterjedtebb a vasbalta, a kés, és a véső. A művészet gyökere a vallási képzetekben és a társadalmi intézményekben van.

A leghíresebb darabokat a 19. században és a 20. század elején gyűjtötték össze az európai műgyűjtők. Egyes európai művészekre, például Picassóra és Matisse-ra nagy hatást gyakorolt az afrikai szobrászat.